A TCM gyógygombák és gyógynövények ereje
Interjú az YLUMI alapítójával, Amely Kuchenbäcker-rel
A német YLUMI által gyártott táplálékkiegészítők csak természetes és tesztelt összetevőkből állnak. A hagyományos kínai orvoslás (TCM) szerint értékes, magas minőségű gyógynövények és gyógygombák igazi Superfood-termékeket eredményeznek. Ezek többek között támogatják az immunrendszert, az anyagcserét, valamint a bőr és a haj normál, egészséges állapotának megőrzését. A cég alapítójával, Amely Kuchenbäcker-rel beszélgettünk.
Mi az YLUMI márka alapításának története?
Néhány évvel ezelőtt, egy stresszes időszak következtében egészségügyi problémáim adódtak, az ízületeim megduzzadtak és egy bizonyos ponton túl alig tudtam járni. Nagyon sok orvosnál voltam abban az időben. Fájdalomcsillapítókat és kortizont írtak fel. Mivel nem igazán éreztem magam jobban, az édesanyám (ő maga is orvos) végül elvitt egy kínai gyógyászhoz, aki akupunktúrával és hagyományos gyógynövényekkel, valamint gyógygombákkal kezelt.
Gyorsan jobban lettem, és néhány hét múlva az ízületi duzzadás is leapadt. Ez számomra nagy változást hozott. A hagyományos kínai orvoslás (TCM) szemlélete teljesen lenyűgözött. Egyértelművé vált számomra, hogy az emberi test képes felépülni, amint egyensúlyba kerül. Különösen a gyógynövények voltak nagyon hatékonyak, ezután kezdtem tanulmányozni a régi receptúrákat, valamint a természetes összetevők hatásait.
Olyan gyógynövényekből és gyógygombákból készült étrendkiegészítőt kerestem, amely könnyen beilleszthető a mindennapokba. A németországi kínálat igazán kiábrándító volt, nagyon nehéz Németországból származó tesztelt, vegán terméket találni. Ezért kutatni kezdtem a minősített alapanyagok német gyártói és importőrei között, akik támogathatnak a saját termék elkészítésében - a legmagasabb minőségi előírások szerint, tesztelt összetevőkkel, 100% vegán és nehézfém mentes.
Mi különbözteti meg az YLUMI termékeket a hagyományos étrendkiegészítőktől?
Az YLUMI termékek esetében a tradicionális, kínai gyógynövény-tudomány növényi anyagait kombináljuk a legmodernebb hatóanyagokkal. A tesztelt gyógygomba, valamint a gyengéden ható, adaptogén gyógynövény alapú receptúrákat Németországban fejlesztették ki táplálkozási és TCM-szakemberek segítségével.
Az YLUMI márkát azért hoztuk létre, mert szeretnénk, hogy a minősített, adaptogén gyógynövények és gyógygombák mindenki számára elérhetőek legyenek. Különösen a stressz és a nyugtalan mindennapok során. Az önellátás, valamint a test, az elme és a lélek kapcsolata azok a pillérek, amelyek a filozófiánknak és a társaságunk alapjainak tekinthetők. A receptúráink az évezredes kínai gyógynövény-tudományon alapulnak, minden termék a német táplálkozási és TCM-szakemberek által kerül előállításra.
Minden termék 100% vegán, tartósítószer, színezék, kémiai édesítőszer, laktóz-, glutén- és káros anyagmentes. A termékek összetétele világszerte egyedülálló. Az adaptogének és a vitaminok gondos kiválasztásával és kombinálásával a cél a szép bőr és haj megőrzésének, a máj egészségének támogatása, több energia biztosítása, valamint az alvásminőség javítása.
A termékek úgynevezett gyógygombákat tartalmaznak - hogyan alakult ki az ötlet, és milyen hatásai vannak?
A gyógygomba a hatóanyag-komplex és egészségjavító hatása miatt a legrégebbi gyógymódok közé tartozik a Földön. Ezek közül néhányat évezredek óta használnak a TCM-ben, és egyre nagyobb szerepet kap a nyugati orvoslásban és a gyógyászatban. A gyógygomba adaptogén hatású.
Az adaptogének olyan növényi hatóanyagok, amelyek támogatják a testet a stresszes helyzetek leküzdésében. Képesek alkalmazkodni a test egyéni igényeihez, valamint ennek megfelelően kifejteni hatásukat. Ennek az oka olyan biológiailag aktív, növényi anyagok - Flavonoidok, Polifenolok, Terpének és Poliszacharidok -, amelyek támogatják a szervezetet a fizikai és az érzelmi stressz-szel szemben. Egyes gyógygombák - mint a Reishi - rendkívül adaptogének, azaz magas kiegyensúlyozó és szabályozó tulajdonságokkal rendelkeznek.
Az YLUMI-termékeket akár hosszabb ideig is lehet fogyasztani?
Igen, ez nem jelent problémát. Az adaptogén gyógynövények optimális hatásának elérése érdekében legalább 1-3 havi fogyasztás ajánlott. Azonban hosszabb távú bevitel is lehetséges, sok vásárló egész évben szedi ezeket az egyedi termékeket, mert egyszerűen jobban érzi magát. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a termékek étrendkiegészítők, nem pedig gyógyszerek. Ha egy súlyos betegségtől szenved és erős gyógyszereket kell szednie, javasoljuk, hogy először konzultáljon az orvosával.
Létezik alternatíva a kapszulára?
A kétféle formula por formában is elérhető, vegán tejbe, teába, turmixba keverve, valamint zabkásával vagy müzlivel fogyasztható. A kapszulák könnyen szétnyithatók, a por ezután problémamentesen folyadékkal elkeverhető - a hatás változatlan.
Utoljára értékelt
- 4.0 (1)
GREENBORN Bitter Sweet dezodor stick, 50 ml
-10%- Gyengéd a bőrhöz
- Megbízhatóan véd
- Vegán és alumínium mentes
8.814 Ft 9.794 Ft (176.280 Ft / l)Szállítás eddig: április 17.
- 5.0 (1)
REISHI Mushroom Elixir Mix, 20 darab
-10%- Italpor reishi gyógygombával
- A csomag 20 tasakot tartalmaz
- Tiszta, természetes összetevők
17.481 Ft 19.424 Ft (874 Ft / db)Szállítás eddig: április 17.
- 4.7 (6)
ILIA Beauty Super Serum Skin Tint SPF 30, Bom Bom (30 ml)
-10%- Bom Bom
- Diaz
- Porto Ferro
- Skye
- Rendezvous
- +25
- Minden bőrtípus számára
- Hidratál
- Szkvalánnal és niacinamiddal
22.437 Ft 24.931 Ft (747.900 Ft / l)Szállítás eddig: április 17.
- 4.8 (4)
ILIA Beauty True Skin Serum Concealer, Mallow (5 ml)
-10%- Mallow
- Arrowroot
- Chicory
- Suma
- Burdock
- +15
- Minden bőrtípus számára
- Pihekönnyű textúra
- Ápol és véd
14.024 Ft 15.583 Ft (2.804.800 Ft / l)Szállítás eddig: április 17.